A hajtórúd teste három részből áll: a dugattyúcsaphoz csatlakozó részt kis végnek nevezzük; a főtengelyhez csatlakozó részt nagy végnek nevezzük; a kis végét és a nagy végét összekötő szakaszt pedig hajtórúdtengelynek nevezzük.
A hajtórúd kis vége általában egy vékony{0}}falú gyűrű alakú szerkezet. A közte és a dugattyúcsap közötti kopás csökkentése érdekében egy vékony -falú bronz perselyt nyomnak a kis végfuratba. A kis végén és a perselyen lyukakat vagy hornyokat fúrnak vagy marnak, hogy a kifröccsent olaj bejusson és megkenje a persely és a dugattyúcsap illeszkedő felületeit.
A hajtórúd tengelye egy hosszú rúd, amely működés közben jelentős igénybevételnek van kitéve. A hajlítási deformáció elkerülése érdekében a tengelynek megfelelő merevséggel kell rendelkeznie.
Ezért az autómotorok hajtórúd tengelyei többnyire I-alakú-keresztmetszetet használnak. Az I-alakú keresztmetszet-minimalizálja a tömeget, miközben megőrzi a kellő merevséget és szilárdságot. A nagy-erősségű motorok néha H-alakú-metszetet használnak. Egyes motorok olajbefecskendezést használnak a hajtórúd kis végén a dugattyú hűtésére, és ehhez hosszanti átmenő{10}}furatot kell fúrni a tengelybe. A feszültségkoncentráció elkerülése érdekében a hajtórúd tengelye és a kis és nagy vége közötti kapcsolatokat nagy ívekkel simítják.
A motor vibrációjának csökkentése érdekében az egyes hengerek hajtórúdjai közötti tömegkülönbséget minimálisra kell csökkenteni. A motor gyári összeszerelése során a hajtórudakat általában nagy és kis végeik szerint csoportosítják, és ugyanazt a hajtórudat használják ugyanahhoz a motorhoz.
Egy V- típusú motorban a bal és jobb sorban lévő megfelelő hengerek egyetlen forgattyúscsapon osztoznak. Háromféle hajtókar létezik: párhuzamos hajtórudak, villás hajtórudak, valamint fő- és segédhajtórudak.
